/widgets.js";var sz=d.getElementsByTagName(s)[0];sz.parentNode.insertBefore(z,sz)}(document,"script","zb-embed-code"));

Sziasztok!

Gábor-Kiss Irén, Iri vagyok, TRX és funkcionális tréner.

Nagyon régóta foglalkoztat a gondolat, hogy kicsit többet adjak magamból a vendégeknek, akik megtisztelnek azzal, hogy hozzám járnak rendszeresen edzésre.

Azt tudni kell rólam, hogy inkább pszichológus lelkületűnek vallom magam, szeretem megismerni az emberek lelki világát, érdeklődő vagyok, s inkább kérdezek, mint magamról beszéljek, de ezen szeretnék változtatni, így gondoltam belevágok és írok pár sort, na ebből lett pár oldal 🙂

Elsőként az Anyaként is Egyensúlyban témakört választottam. Amikor nőből anyává válsz, nem csak a tested, hanem, a lelked is változni fog; onnantól kezdve, hogy  megszületett a kisbabád nincs olyan, hogy csak magadról szeretnél gondoskodni, hanem neki is meg szeretnél adni, mindent amit csak tudsz. Szinte minden gondolatod körülötte forog, és próbálsz egyensúlyozni; az ő igényeit kielégíteni, a párodat nem elhanyagolni, valamilyen napirendet tartani, aztán valahogy a saját álmaidat is megvalósítani (pl. szeretnéd visszanyerni a régi formádat?, vagy egy új célt találni az életedben?, vágysz arra, hogy ne csak anyukaként éld a hétköznapjaidat?). Nagyjából erről szól az egyensúlyra törekvő anyukák élete, nem feladni önmagunkat azért, mert gyermekünk született, megmaradni gondoskodó anya mellett, nőnek, szexi feleségnek, lelki társnak, barátnak, stb.

 

Gábor-Kiss Irén

TRX és funkcionális tréner, HIIT-TRAINING KFT.

2015 nyarán szültem meg kislányunkat, Zoét, és szeretném megosztani veletek az egyensúlyra törekvéseimet, tapasztalataimat, ami babát tervező nőknek, most várandós kismamáknak, vagy már újdonsült anyukáknak, esetleg leendő apukáknak lehet segítség. (Későbbiekben tervezem még ezeket a témákat boncolgatni: baba tervezés, terhesség hónapról-hónapra, kisbabával utazás, harmónia a pároddal gyerek vállalás után is.)

Most maradjunk ennél a témakörnél, amit 7 pontba szedtem nektek, ebben a blogbejegyzésben az első három pontról lesz szó részletesebben, a következőben pedig a maradék négyről.

 

  1. NE KAPJ SOKKOT, HA SZÜLÉS UTÁN BELENÉZEL A TÜKÖRBE!
  2. ÉLD MEG A PILLANATOKAT!
  3. REGENERÁCIÓS IDŐ FONTOSSÁGA!
  4. LASSÚ, FOKOZATOSAN FELÉPÍTETT EDZÉS!
  5. TISZTÁN ÉTKEZZ, DE NE DIÉTÁZZ!
  6. LEGYEN CÉLKITŰZÉSED!
  7. KIEGYENSÚLYOZOTT ANYUKA!
  1. NE KAPJ SOKKOT, HA SZÜLÉS UTÁN BELENÉZEL A TÜKÖRBE!

Én 11kg-ot szedtem fel a terhesség alatt, az ideális hízás mértéke 9-12 kg:

  • ebből a baba súlya nagyjából 3,4 kg,
  • a méh súlya 0,9 kg,
  • a méhlepény 0,7 kg,
  • a magzatburok és a magzatvíz 0,8 kg,
  • az anya vérmennyiségének növekedése 1,2 kg,
  • a folyadékvisszatartásból eredő többlet (vizesedés) 1,4 kg,
  • zsírlerakódás (erre a szoptatás során lesz szükség) 3 kg,
  • a mell megnövekedett mirigyállománya 0,45 kg. (11,85 kg összeadva)

 

Várandósság előtt is próbáltam odafigyelni, hogy milyen ételt viszek be a szervezetembe, nem rajongok a junkfood-os “ételekért”, sültkrumplit szinte soha, pizzát, hamburgert ritkán, tésztát minimális mennyiségben ettem a terhesség előtt. Mikor állapotos lettem ez megváltozott, elkezdtem jobban kívánni a szénhidrátot, és minden mástól hányingerem volt, így az első időszakban engedtem a gyeplőn, és ettem tésztát, teljeskiörlésű szendvicseket, volt hogy a hamburgert is megkívántam, de ez nyilván nem tartott sokáig kb. a 9.héttől-12.hétig. Aztán visszatért minden a régi kerékvágásba, ugyanúgy tudtam étkezni, mint azelőtt, és nem csak a szénhidrátot kívántam. Viszont vannak olyanok, akiknek nem ilyen “álom” a terhesség, van aki émelygéssel küzd (nem csak az első trimeszterben) és alig bír enni a terhessége alatt, és egész nap enerváltan kóvályog, van akinek meg falási rohamai vannak, és rengeteg plusz súly megy rá a várandósság alatt (pajzsmirigy alul vagy túlműködés, esetleg egyéb hormon problémák is lehetnek a háttérben, a vérvétel vizsgálatok ezeket nagyvalószínűséggel ki fogják szűrni).

Fontosnak tartom, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire, esetleges igényeire, de kell az a fajta tudatosság, amivel érzékeled, hogyha nem jó minőségű, vagy mennyiségű ételt viszel be a szervezetedbe, pl .ha egész nap fagyit, csokit, péksüteményeket eszel, vagy pont ellenkezőleg csak salátán és vízen élsz, az szerény véleményem szerint nem jó neked se, és a bébinek se.

Kérlek légy tudatos, és figyelj magadra!

Várandósságom vége felé kíváncsian vártam, hogy milyen érzés lesz újra tükörbe nézni szülés után (egyébként imádtam azt, ahogy növekedett a pocakom, nagyon szépnek, és energiától duzzadónak éreztem magam).

Auguszus 18-án késő este Zoé a világra jött, azon az estén ötágyas szobába kerültem, majd kértünk egyágyas szobát, mert szerettük volna, ha nem csak az üvegajtón keresztül, vagy a folyosón 10 percekre látja a párom az elsőszülött gyerekünket. Így mi éltünk ezzel a lehetőséggel, ami szerintem azért is jó, mert nem vagy összezárva másik 5 nővel, akik nagy valószínűséggel totálisan másképp csinálnak mindent mint te, és bezavarna az anyai ösztöneid kibontakozásában. Ennek az egyágyas szobának a fürdőjében megláttam magam a tükörben, nem mondom, hogy örömömben sírtam attól, amit ott láttam…Tudtam, hogy lesz min “dolgoznom”, amihez kell majd erő és kitartás, de annyi más kérdés foglalkoztatott akkor (jó anya leszek?, tudni fogom,hogy mikor, mit kell tenni? stb.), hogy elhalványodott az a “sokkhatás” amit a tükör mutatott (a lógó, puha has, amit soha ezelőtt nem tapasztaltam)

Fontos, hogy tudd és tudatosítsd magadban, hogy az amit látni fogsz, az egy ideiglenes állapot, egy gyermeket hordtál a szíved alatt, a pocakodban növekedett 9 hónapig, nyilván kell idő amíg lemegy a hasad, és lemennek rólad a pluszban felszedett kilók!

bike trails

2. ÉLD MEG A PILLANATOKAT!

Végre otthon!!!

Mikor beléptem a lakásunk ajtaján, euforikus érzés fogott el és persze könny szökött a szemembe a boldogságtól (na jó azért tegyük hozzá, hogy dolgoztak a hormonjaim rendesen, és szinte minden pozitív/negatív élményen elbőgtem magam) 🙂

Végre be tudod tenni a saját kiságyába a gyermeked, és nézheted, hosszú perceken, órákon át ahogy édesdeden alszik, majd kicsit félrevonulsz, lenyugodsz, az otthon melege megadja neked a testi-lelki nyugalmat. Kezd elmúlni a depresszió is, amit a kórházi körülmények okoztak, épp próbálod leírni a gondolataid a szülés  körüli élményekről, hogy könnyebben feldolgozd, aztán egyszer csak halk nyöszörgést hallasz…Jujjj de jóóó! Felébredt! Ösztönből cselekszel, megnézed mit szeretne a kisbabád (éhes, szomjas, fázik, vagy éppen melege van, közelségre vágyik, vagy szimplán egy tiszta pelusra :))

Ismerkedj az érzéssel hogy Anya vagy, és hogy innentől kezdve ez a kis csöppség kitölti a mindennapjaidat, nincs jó vagy rossz döntés/cselekedet, neki TE és csakis TE leszel a Anyukája, senki nem tud jobbat adni neki mint TE.

Lesznek, akik felajánlják a háztartás körüli teendőkben a segítségét,  bátran fogadd el, mert kezdetben jól jön, ha nem neked kell a főzésen, takarításon görcsölnöd!

Ha első két hétben az apuka is otthon tud lenni veletek nonstop, az nagy segítség lelkileg, szellemileg, és testileg is. Iyenkor le tudtok ülni átbeszélni a szülés élményét, és sokszor össze tudtok bújni hármasban a gyerkőccel, ami nektek is jót tesz, és a babátoknak nagyon fontos ilyenkor (is) a testi kontakt, hogy érezze a biztonságot. Nem azért szülted, hogy csak a kiságyban legyen egész nap, dajkálgasd, azzal nem rontod el, csak az önbizalomi alapokat kapja meg tőletek.

Viszont hozzátenném, hogy a segítség elfogadás nem azt jelenti, hogy a kéretlen tanácsokat is el kell fogadnod, semmit sem kell! Javaslom, hogy egy, maximum két ember legyen az, akinek adsz a szavára és megfogadod a tanácsát (pl. gyerekorvos, anyukád, anyósod, barátnő, aki már szült), ezek mellett rengeteg (sokszor egymásnak ellent mondó) hívatlan tanácsot fogsz kapni, ezeket próbáld kizárni! Az anyai ösztön nem mende-monda, tapasztalni fogod, és nagyon jó érzés lesz, hogy belülről fakadóan, ösztöneidre hallgatva cselekedtél, csak engedd kibontakozni!  

Éld meg az Anyaságot és Élvezd! 🙂

Csatlakozz a Fitt Anya Edzésekhez, Irivel!

Arra gondoltam, szívesen tartanék edzéseket anyukáknak, akik a szülés után szeretnék fokozatosan visszanyerni a szülés előtti formájukat, erejüket és önbizalmukat!

Gyertek bátran anyukák!!

3. REGENERÁCIÓS IDŐ FONTOSSÁGA! 

A gyermekágyas időszakban (ami, természetes úton történő szülésnél 6 hét, császárnál 8-12 hétig terjedő időszak) nem javasolnám senkinek sem az edzést! Ez az időszak, még mindig ki szeretném hangsúlyozni, nem a test edzéséről, hanem a lélek ápolásáról szól (később fogsz majd edzeni eleget), de amíg nem áll helyre minden “odalent”, addig nagyobb kárt okozhatsz, mint hasznot! Mondom ezt úgy, hogy én is nagy mozgásigénnyel rendelkezem (párom is, így mi nem csak a hétköznapjainkat, de sokszor szabadnapjainkat is aktívan töltjük).

Zoé természetes úton született, és a kórházakban (főleg első szülésnél) gátmetszést alkalmaznak, ha úgy látják jobbnak (megjegyzem jobb a metszés, mint a repedés). Nálam is kellett gátmetszést csinálni, nem kellemes érzés, de nem akartam császárral szülni, így erre sor került.

Szóval a mozgásigényem ellenére, a gyermekágyas időszakban örültem, hogy a mindennapi tevékenységeket a baba körül, és a háztartásban el tudtam végezni (azt se szabadna, de nem bírtam már mikor a porcicák elkezdtek dorombolni körülöttem 😀 ). Körül-belül csak a szülést követő 5. héten kívántam a mozgást, vágytam edzeni, de még a 6. hét végét megvártam.

Nekem rendben volt a hasizmom a szülést követően, így könnyebben eltudtam kezdeni az edzést, viszont meglepődve tapasztalom, hogy még manapság sem készítik fel a kismamákat arra, hogy a várandósság alatt szétnyílhat a hasizmuk. Sokan a szülést követő hónapokban még mindig azt tapasztalják, hogy “terheshasuk” van. Pedig ez nem “csak” esztétikai probléma, a hasizmok szétcsúszása a nem megfelelő tartás miatt hosszútávon hátfájáshoz, gerincproblémákhoz, inkontinenciához, sérv kialakulásához vezethet.

 

Ezért is vizsgáld meg magadnak otthon mielőtt elkezdenél edzeni, hogy a hasizmaid rendben vannak-e?! Ha nem vagy biztos magadban, konzultálj orvossal (szülészorvos is megnézi, amikor mész a szülést követő kontroll vizsgálatra), vagy a témában szakmai jártassággal rendelkező edzővel!

Hasizom vizsgálata otthon:

Feküdj hanyatt, a lábaidat húzd fel, vegyél egy nagy levegőt és mintha hasprést végeznél, emeld meg a fejedet és a vállaidat, közben az egyik kezed a tarkódon van, a másik kezed ujjait pedig a köldök fölött mélyeszd a hasadba. A nyílás hosszát is tapintsd ki, és a szélességét is, mérd meg hány ujjad fér be az egyenes hasizmaid közé, ha a rés kétujjnyinál szélesebb, érdemes szakemberhez fordulni, mert szétnyílt hasizom alakult ki.

Várandósság előtt, prevencióként a következőt tudod tenni:

Figyelsz a helyes testtartásra, megerősíted a törzsizmaidat, célirányosak lehetnek pl. plank tartások (első, hatsó, oldalsó), specifikus trx gyakorlatok, gerinctréning, funkcionális edzés stb.

Viszont, ha gyengék genetikailag a kötőszöveteid vagy alkatodhoz képest nagy babát, esetleg ikreket vársz, akkor nagyobb valószínűséggel számíthatsz a problémára.

Nem kell kétségbe esni, ha szétnyílt a hasizmod, helyrehozható, szülést követően, figyelembe véve a regenerálódási időt, speciális gyógytornára van szükséged, a statikus hasizom gyakorlatok fokozatosan, mértékkel végezhetőek.

A blogbejegyzés folytatását rövid időn belül olvashatjátok, ehhez kapcsolódik előzetesen a kérdésem:

surveys & polls

Csatlakozz a Fitt Anya Edzésekhez, Irivel!

Arra gondoltam, szívesen tartanék edzéseket anyukáknak, akik a szülés után szeretnék fokozatosan visszanyerni a szülés előtti formájukat, erejüket és önbizalmukat!

Gyertek bátran anyukák!!